X. a 3. napon + egy kis más

 Nem x-szem, de ma készült.

Nem volt itthon pamut ferde pánt, ezért aztán szatén szalaggal tekertem körbe a lámpabúra vázát. 

...és elkezdtem felvarrogarni rá a csipkét is. Nem mondanám, hogy gyorsan halad... de ez ilyen. Jó aprólékos munka. :-)

D.

X. a második napon

Az igeeen fantasztikus és látványos haladás. 

...és nyugodtan mehetnék perzsaszőnyeg szövőnek... nem kellene figyelnem külön arra, hogy legyen benne hiba! :-/ Én mindenbe bele teszem a hibát! Automatikusan!!!! Alapértelmezetten! :-(

...de én aztán nem bontok! Az biztos! 

D.

X.

Elkezdtem hímezni. :-) 

AIDÁRA!!!! Értitek???? Én! AIDÁRA!!! :-( 

Siralmas.... 

Ennyi ha hatalmas haladásom, egy este alatt: 

D.

Megvilágosodás

Ezt most loptam! :-) Innen.  (de ha Viki nevére katt, akkor onnan is...kis keresgélés után)
Kicsit hosszú, de érdemes elolvasni.
..és hülyén hangzik, de megvilágosult a sötétség az agyamban. :-( :-) Úgy tűnik nekem szükségem van arra, hogy valaki gyógypedesen "elmagyarázzon" dolgokat, mert a saját hülye fejemben nem állnak össze a darabkák.
Teljesen érthető hogy JEF-ből milyen úton módon lett EX. Többek között pl. ezért is. Nyíl egyenes, kitaposott úton ment az ex-ség felé... energia befektetés nélkül nincs kapcsolat... az én energiáim meg kevesek voltak hosszú távon (de még milyen nagyon hosszú távon! :-/ )  ..és nem! Továbbra sem gondolom azt, hogy csak az ő hibája volt minden.
Upsz!
...azt hiszem elszóltam magam... ;-)

Amúgy meg: remélem össze jön végre és TÉNYLEG ilyen lesz.

D.

Bihari Viktória 

január 12., 20:28 · Budapest · szerkesztve ·

Az élethez kell egy kis szövetség

Tudod, azon agyalok...pár nappal ezelőtt beszélgettem egy kiadósat a legjobb barátnőmmel. És mivel a barátság szent dolog, komoly intézmény, megválogatom a barátaimat, ahogy bizonyára Te is, mert az ember nem vetkőzik le csak úgy mindenkinek, nem pakolja ki a szennyest, csak annak, aki közel áll hozzá, aki a szövetségese.

Párkapcsolatokról beszélgettünk.

Talán az egész a gyerekkortól indul.
Tudod, amit a Vekerdy is folyton szajkóz, hogy a szülő legyen a gyerek szövetségese, álljon mellé, mert egész kicsi korunktól kezdve telis tele vagyunk képzelt és valós ellenségekkel.
Az óvónő, a tanár, a főnök, mind nagyhatalom, akik ránk akarnak telepedni és megmondani, mit hogyan csináljunk, skatulyába tenni minket, osztályzatokat adni, elismerést, intést, fizetéscsökkentést...egyszóval felettünk állnak úgymond és nekünk harcolni kell ellenük.
Gyerekként megvédeni magunkat, elhinni, hogy ha megbukunk matekból, még nem vagyunk hülyék, a tizedik kirúgás után is lelkesen állást találni, rámosolyogni a férjünk anyjára, miközben tudjuk, hogy riválist lát bennünk, egyszóval egy örökös harc az egész.
Jönnek a rosszakarók, az irigyek, a kétszínűek, a hamis barátok, a szarkeverő kollégák, a szeretők, és nekünk dacolnunk kell, állni a sarat.
Nagyon nem könnyű feladat.

Ismersz néhány párkapcsolatot viszonylag közelről, ahogy én is.
"Bezzeg" feleség és papucsférj, hol voltál kivel voltál mit csináltál feleség és alkoholista férj, ezernyi szerep van.

Leültem és összeszámoltam, kik azok az ismeretségi körömben, akik boldogan, valóban boldogan élnek, és hogy mi lehet a titkuk?

Rengeteg tényező közt az, hogy szövetségesek.
Inspirálják egymást, nem pedig hátráltatják. Nem vádaskodnak, nem ordítanak, nem féltékenykednek, nem példálóznak a szomszéd nagyobb és drágább autójával, hanem egy olyan szigeten, egy olyan világban élnek, ami erős vár és erős védőháló a külvilággal szemben.
Jöhet áskálódás, teleszemetelt internet, munkahelyi belviszály, exek a múltból, házasságot megkeseríteni akaró szülők, ők erősen fogják egymás kezét és egész egyszerűen nem engedik beszivárogni a küszöb alatt a szart.

Nem szakítanak, mikor válság van, az egyik fél elveszíti a munkáját, vagy összekülönböznek valamin, hanem megoldják, karöltve, irgalmatlan energiákat a kapcsolatukba fektetve.
Nincs rajtuk maszk, nem játszák el a külvilág felé, hogy de szép pár vagyunk és minden rendben, miközben otthon rohad a szőnyeg alatt a gond és a ki nem mondott feszültség.
Nem érdekli őket ki mit mond, mert közös nyelvet beszélnek, közös az értékrendjük és ketten alkotnak egy láthatatlan védőpajzzsal körbeburkolt egységet.

Sajnos nagyon kevés ilyet ismerek, talán ha 10 embert a környezetemben.
És hitet adnak nekem, hogy van ilyen.

Abban hiszek ugyanis, hogy a jó párkapcsolat egy cinkosság. Egy szövetség. Véd és dac-szövetség, ami nem könnyű feladat, hiszen egyre több információ, inger és szenny zúdul ránk, frusztráltak vagyunk a kinézetünk, az anyagi helyzetünk miatt, remegünk, hogy elhagy a kedves, fiatalabbat, jobbat talál, hiszen nem nézünk ki úgy, mint a címlaplányok.
A férfiak is szoronganak, hiszen el kell tartaniuk a családot, nem ereszthetnek sörhasat, mert az asszony félrekacsint, teljesíteniük kell számtalan helyen, közben jó apukát játszani, türelmest és kipihentet, akinek mindenre mosolyogva jut ideje.

Sok kapcsolatot szétzilálnak ezek a dolgok, kiszakad a háló és befolyik a közös hajóba a víz, süllyedni kezd, aztán vagy szép lassan elrohad csak, vagy elválnak és új életet kezdenek a felek.

De vannak hajók, amik a legnagyobb viharban is kitartanak.
Jöhetnek 100 méteres hullámok, földrengés, világégés, a kormányos a helyén van, a másodtiszt pedig biztonságot, melegséget áraszt neki.

Nem hiszem, hogy szövetséges nélkül boldogulni tud az ember.
Már gyerekkorunkban kialakul ez, teljesen tudatlanul.
Legjobb barátunk lesz, aztán szerelmünk, aztán társunk.
Kapaszkodnunk kell, mert örökös vihar tombol, mindenki szembe jön és meteorok záporoznak ránk.

Tudod, sokáig azt hittem, hogy boldogulok egyedül. Hogy elég erős vagyok ahhoz, hogy fenntartsam magam, eljárjak dolgozni, találkozzam a barátaimmal és önálló életet éljek.

Aztán az évek úgy hozták, hogy rájöttem: nekem is kell egy cinkos.
Egy pajtás, akivel bunkert építünk, kinevetjük a többieket, elbújunk és kacagunk, találkozunk a titkos helyünkön és olyan szavakkal írunk levelet, amit csak mi értünk.
Lehet élni enélkül, de nem érdemes.
Mert a szövetséges-ha igazán jó szövetséges-, akkor megnevettet, ha szomorú vagyok, visszarángat a földre ha elszállok, bátorít, ha elfogyna az erőm, és én is ugyanezt nyújtom neki.
Ha 2 erő fog össze, sokkal nagyobb csodákra képes, mint egy szál ember a hurrikánban. Kell valaki, aki fogja a kezünket, nincs mese.

Nem tudom, miért meséltem ezt most el, de nagyon remélem, hogy neked is van szövetségesed, aki érti, amit mondasz, aki elfogad, befogad és megvéd téged.

Nekem még nincs.

Viszont rájöttem, hogy enélkül csak sótlan köret az életem és hiányzik a tányéromról a hús.

Egy nőnek nagyon kell a szövetséges.
És már nem akarom azt hazudni magamnak, hogy elvagyok egyedül is.

Csínytevést akarok, telefonbetyárkodást, számháborút és rakoncátlankodást.

Talán az a legjobb szövetség, amikor a felnőtt nő és a felnőtt férfi újra gyerekek tudnak lenni és meglátják a másikban a copfos kislányt és a maszatos arcú kisfiút.

Azt hiszem az életben minden komoly dologhoz gyermeki ártatlanság kell.

Köszönöm, hogy ezt elolvastad. smile emoticon

A KIHÍVÁS #1

- Gááááboooor! GYERE KI! ;-)
Szóvaaal... mostanában divatba jöttek a kihívások... én meg baromira divatkövető vagyok ám! ;-)
Így be is állok a sorba, kihívás terén! ;-)
Neeeeem! Nem kell jeges vizet borogatni! ...fahéjat enni sem! Neeeem, mentos-ra sem kell kólát inni! (pedig az vicces lehet...:-D...azt kipróbálhatnád én meg majd nézem, jóóóó?!?!? :-D)
...és mivel nagylelkű vagyok, meg kíváncsi (jóóó inkább kíváncsi!) ezért csatlakozhattok, ha van kedvetek! ...de tessék majd megírni!
Az 1 kihívás. (ha beválik lesz több is! ...vagy nem... de ez majd kiderül.)

Olvasd el Neil Gaiman: Sosehol című könyvét!

...aztán írjad meg, hogy mennyire nagyon nem tetszett! :-)
(megjegyzés: annyira összeillünk mindenki szerint! Ezért elárulom: SEMMIBEN, de ez nyugodtan lehet szó szerint venni! Szóval SEMMIBEN nem egyezik az ízlésünk! Könyvekben sem! Természetesen. )
Vajon miért pont ezt a könyvet? :-D
...azééé mer jóóóó! AZÉ!
...meg mert én választottam. (ha te választanál olvashatnánk valami igazi remekművet! Rövidebb nevén: valami sz@rt, ami olvashatatlan és élvezhetetlen.)
....meg, hogy valami rendes, élvezhető könyv is legyen a sorba... mert, most nem azééé... de ki olvassa rajtad kívül a kivonulás könyvét??? ...meg Steinert? ...ja, Steinert én! :-( :-) Naaamindegy! ...de nekem van mentségem rá! Muszáj! :-)
Látod? Még a borítója is gyönyörű! :-) Dömének is tetszik! Többször aludt rajta. :-) ...de szívesen hallgatta ha felolvastam belőle...

ÁPDÉJT!

Mert azt Dora különösen szereti, főleg így sok nap múlva! 

Hát a Sosehol igen jó választás volt mint könyv és kihívás! :-) 

Aki elolvassa, az rájön... és dicséretemben részesül! 

..és az is, aki de Carabas-t be tudja azonosítani mesehősileg. (persze ez nem is olyan nehéz, mert az előzmény blogban írtam már róla... asszem. Már ha emlékszik rá bárki is! ;-) ) 

D.